Szívhez szóló környezetvédelmi kampányokra van szükség, amiket mindenki megért, hiszen jól látható, hogy még a legszakszerűbb technokrata megközelítések is ellenreakciókat váltanak ki az emberekből, esetenként még növelhetik is a klímaváltozást tagadók számát.
A 103 éves korában nemrégiben elhunyt tudós, Lovelock Gaia elmélete alkalmas lehet arra, hogy az egymástól nagyon eltérő felfogások között hidat képezzen. Ennek az elméletnek volt az előfutára többek között a 19. századbeli felfedező Alexander Humboldt is, aki korának egyik hírességeként, tudósokat és laikusokat egyaránt meggyőző módon írt a földrajzi tényezők és az élővilág kölcsönhatásáról.
A Gaia-elmélet a Föld bolygót egyfajta szuper-organizmusként fogja fel, amely képes arra, hogy az élőlényekhez képest a visszacsatolásokon keresztül stabil körülményeket biztosítson a rendkívül sokrétű és változatos élővilág számára. Ha megszemélyesítjük, és Föld anyaként tekintünk rá a természeti népek nagy részéhez hasonló módon akkor olyan, mintha mindent tőle telhetőt megtenne azért, hogy a sokrétű és gazdag élővilág fennmaradjon. Így például a vulkáni tevékenység ásványi anyagokkal gazdagítja a bolygót, amelyet a folyók és a szél hordanak le a völgyekbe, a kráterekből kiáramló szén-dioxid pedig szintén alapvető tápanyag a növények számára. A tengeráramlatok, a jégsapkák, a csapadék körforgása mind hasonló példák, de valójában a gazdag és változatos növény- és állatvilág is a Földanya részeként maga is jelentős részben hozzájárul ahhoz, hogy akár évmilliókon keresztül is az éghajlati ingadozások viszonylag szűk határokon belül maradjanak.
Sajnos a Föld nagy világvallásaiban manapság kevéssé hangsúlyos a természet tisztelete és az alázatos, természet közeli életmód kívánatos volta sőt mi több, a különféle etikai rendszerek általában teljes mértékben alárendelik a természetet az embernek, az ember hatalmi vágyának. A nagy vallások forrásaihoz és az ősi természeti népek hitrendszeréhez kell visszanyúlnunk, ha változtatni szeretnénk a mai etikai hozzáálláson.
A Kárpát-medence vonatkozásában a Földanyát tisztelő szemlélet ott kezdődhet, hogy minél nagyobb területeket hagyjunk meg természetes, vagy azt megközelítő állapotban, erdőket, gyepeket és lápokat is. Emellett pedig az emberi tevékenység is a lehető legkisebb beavatkozással járjon: lehetőség szerint kerüljük a betonozást és megművelt talajok szerkezetének roncsolását. A nagyobb mértékű erdősítés növeli a levegő páratartalmán keresztül a csapadékképződést, a megfelelően művelt talajok pedig több vizet képesek tárolni. A hegyekből érkező vízfolyások a talajokat nem csak vízzel, hanem tápanyagokkal is gazdagítják.
Nyilvánvaló, hogy mindebben nagyon sok naivitás is van, hiszen a Kárpát-medence éghajlata jelenleg is már változóban van, emiatt már most is a szárazságot viszonylag jól tűrő növényfajokban kell gondolkodnunk. Hiába tennénk meg minden tőlünk telhetőt a régiónkban, ha a világ mai „műhelye”, Ázsia déli és keleti része, ahol az emberiség fele zsúfolódott össze, még mindig rohamléptekkel iparosít és legyárt évente például több mint egy milliárd (!) tonna acélt. Persze amit végül is ezekben az országokban gyártanak, annak nagy részét a fejlettebb országok felsőbb osztályai fogják végső soron felhasználni, azaz valamilyen módon elfogyasztani. Nem biztos, hogy meg tudjuk értetni a feltörekvő országokkal, hogy ezzel most fel kell hagyniuk, főként mivel az életszínvonaluk függhet a gyáraktól, és a nagy nemzetközi ellátó láncok és ezekre épülnek. Viszont azt az egyszerű üzenetet az ott élők is megértenék, hogy „Földanya bizony bajban van”, mert az ember túlterhelte, és sürgős akciókra van szükség.
A Földnek vannak nagy puffer rendszerei, például az óceánok is ilyenek, amik többek között szén-dioxidot is kötnek meg, - egy bizonyos mértékig. Földanya tehát képes a változásokat tolerálni egy bizonyos szintig éppúgy, mint ahogy az élőlények szervezete is képes alkalmazkodni valamennyire a hideghez vagy épp a hőséghez. Bizonyos pontokon túl viszont már teljesen másfajta egyensúlyok alakulhatnak ki a Földön, és az már számunkra egyáltalán nem lesz kellemes világ. Ez olyan, mintha Földanya egy idő után besokallna és szépen hagyná, hogy az ember a saját képére formálja a bolygót, csak azt adja vissza nekünk egy ponton túl, amit kapott tőlünk.
Nagyon sok megközelítés segíthet abban, hogy ez ne így alakuljon, így például mindenhol támogatni kellene minden természet közeli életmódot, például az organikus építkezést vagy a tájadottságoknak megfelelő, környezetkímélő gazdálkodást. Ez persze nem lesz elég, valójában az aszketikus életmód kell, hogy általános normává váljon a jelenlegi hedonista és pazarló közfelfogással szemben.
A használati tárgyaink nagyon sokféle kategóriába kerülhetnek az alapján, hogy mennyire „földbarátnak” mondhatók. A természetes anyagokból készültek tartozhatnának az A osztályba, a nagy energiafelhasználással legyártottak pedig F vagy G kategóriába. Például a személyautók is gyakorlatilag kivétel nélkül az utóbbi kategória, mert valójában potenciális veszélyes hulladék és szén-dioxid kibocsátó források, bármilyen jól sikerült is az adott modell formatervezése és kényelmi funkciói.
Az ipar és az energiaszektor felelőssége, hogy folytonosan tüntesse el a szennyező anyagokat a bányák mélyén, de mindenekelőtt a fő szennyező szén-dioxidot kösse meg földalatti kőzetekben vagy óceáni üledékek formájában. Ezek nem feltétlenül csak vegyi folyamatok, az élővilág mikroorganizmusai is a segítségünkre lennének. A körforgásos gazdaság lenne persze a cél, ez is tulajdonképpen a természetben megfigyelhető vízkörforgást, egyéb ciklikus anyagáramlásokat képezné le.
Ezzel szemben a háborúk kifejezetten káros hatással vannak a környezetre olyan szempontból is, hogy a fegyverkezés nagymértékben csökkenti a környezetvédelmi célokra felhasználható pénzügyi forrásokat (és szellemi erőforrásokat is), valamint növeli a fosszilis energia felhasználást, már ezen okokból is a fegyveres konfliktusok tárgyalásos rendezésére mielőbb szükség lenne.
„Földanya” lehetne egy olyan hívó szó, amit felfogástól, világnézettségtől és képzettségtől függetlenül minden kultúrában megértenek, ez az egy szó jóval többet mondana nekünk, mint bármilyen tudományos elit számai és grafikonjai.
