Ősi gondolkodásunk képi alapú, emiatt a látott események sokkal inkább elementáris, direkt hatással lehetnek ránk kultúrától teljesen függetlenül, mint bármilyen írott szöveg, amit mindig sokféleképpen lehet értelmezni.

Minden idők egyik legsikeresebb filmje az 1998-ban forgatott Titanic volt, azon kevés filmalkotás közé tartozik, amit gyakorlatilag mindenki megnézett, az óriás gőzhajó katasztrófája pedig még ma is foglalkoztatja az embereket, és ez egyáltalán nem véletlen. Hogy lehetett volna elkerülni, mért történt meg? Talán meglehetett volna menteni az utasokat? Azért izgat oly sokakat ez a kissé giccsbe hajló holliwoodi hatásvadász mozi, mert túlmutat önmagán, azt érezzük, hogy nem csak egy óceánjáróról van szó a filmen, hanem talán az egész civilizációnk sorsáról.

A hajó tragédiája azért következett be, mert (1) tudták, hogy veszélyes jéghegyek vannak a közelben, de (2) teljes gőzzel haladtak előre, a veszélyt észlelve pedig (3) a kormánylapátok már nem tudták elfordítani a monstrumot, az ütközéstől (4) a kazánházban tűz ütött ki, az utasok (5) nem hitték, hogy a hajó elsüllyedhet, mikért már a tervezői sem, emiatt (6) nem volt elegendő mentőcsónak, végül (7) a pánik során a lehetőségeket nem használták ki teljesen, hogy többeket tudjanak megmenteni.

A múlt század végi film üzenete tulajdonképpen arról szól, hogy mi várhat ránk ebben az évszázadban, mi is lesz az, ami felé most valójában tartunk. Civilizációnk, amelyet jelenleg „kapitalizmusnak” neveznek, bár az utókor valószínűleg máshogy fogja hívni, mindenesetre őrült sebességgel rohan előre a GDP termelés frontján, rengeteg értelmetlen pazarlással, környezetpusztítással és túlnépesedést okozva az egész bolygón. A veszélyekre folyamatosan figyelmeztetnek minket, mégsem vesszük ezeket figyelembe, és amikor már mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy mi felé tartunk, akkor az egész rendszernek a tehetetlenségi ereje olyan nagy lesz, hogy korrekciókra már nem ad többé lehetőséget.

A különféle csapások eleinte csak a „gépházban levőket” sújtják, a járványok, éhínségek, hőhullámok, vízhiány és háborúk első tömeges áldozatai a fizikai létminimum közelében élő szegény rétegek lesznek, pontosabban már napjainkban is ők azok, főként a meleg égövi fejlődő országok falvaiban vagy nyomornegyedeiben élő emberekről van szó. A jómódú közép- és felső osztályok sokáig még abban a tudatban ringatják magukat, hogy minden rendben van, őket semmilyen veszély nem fenyegeti.

Nincsenek mentőcsónakok, nincsenek B tervek, bármiféle tartalék ötletek a tarsolyban arra az esetre, ha az életmódunk összeomlik. Civilizációk hanyatlása sokszor bekövetkezett már, és a szomszédos területen élők mindig átvették valahol a stafétabotot. A görögöktől a rómaiak, tőlük a frankok és germánok, a spanyolok hanyatlása után az angolok és hollandok, ezután az USA vitte a prímet sokáig, őket valszeg. majd a kínaiak és más kelet-ázsiai népek fogják követni. Egy globális méretű katasztrófa esetén azonban nem marad már senki, aki továbbvigye a lángot. (Új-Zéland kedvező klímáján esetleg még megmaradhat sok minden a mai világunkból, néhány millió szerencsés számára.)

Én magam ökológiai katasztrófát vizionálok, azonban a civilizációs összeomlás okai összetettek is lehetnek, mindenesetre sanszos, hogy pár évtized múlva a békében és jómódban eltöltött öregkor az emberek nagy többsége számára álom maradhat csupán. Nem a nyugdíjemelés mértéke lesz akkor a fő téma, ami őket foglalkoztatja, hanem a puszta túlélés. A film azért különösen tragikus, amiatt ütős, mert a romlatlan fiatalság lesz az áldozat, és pontosan ez történik mostanában is: a politikusok beáldozzák a fiatalok mai és jövőbeli lehetőségeit azért, hogy az agymosott és fanatizált idős szavazók megint megválasszák őket, keleten és nyugaton egyaránt ez megy.

A katasztrófához vezető út rendszerint több lépéses folyamat, amelyek mindegyikénél vannak még alternatívák, hogy megakadályozzuk, vagy legalább tompíthassuk a súlyosságát. Nem teszünk mégsem semmit, rohanunk a jéghegy felé.