Vasziztdasz egy dolog ez, nem tudnám pontosan meghatározni a mesterséges intelligencia mibenlétét. Találmánynak például nem nevezném, mert akik megalkotják, mintha még ők sem tudnák, hogy pontosan mit is csinálnak. Némi túlzással szólva addig kavargatnak bizonyos öntanuló algoritmusokat, amíg azok jól működni nem kezdenek, - én legalábbis teljesen kívülálló laikusként így látom mindezt.
Az „ördögi” már sokkal inkább behatárolható, ilyesmi kritériumokkal:
-Torz, mesterkélt, aránytalan. Ez olyan mintha valakinek nagy muszklijai vannak, de közben egész teste vézna, de ehhez hasonló megítélés alá esik az is, ha az illető csak doppingszerek segítségével képes egy adott pillanatban irreális szintű teljesítményre.
-Az előzővel összefügg, hogy dinamizmusát tekintve valamiféle túlfűtöttség jellemző rá, hajlamos túlzásokba esni, cseppet sem mértéktartó.
-Az ördög azt ígéri, hogy minden vágyunkat gyorsan beteljesít úgy, hogy nem kell érte tennünk semmit. Sietteti tehát a folyamatokat, a természetes érési és fejlődési szakaszokat meg akarja nekünk spórolni. (Legalábbis ezt hiteti el velünk, hogy mindez lehetséges.)
-Végeredményét tekintve mindig destruktív hatású: Rombolni mindig könnyebb mint alkotni, főleg ha a hatalmi őrület lesz úrrá az emberen, és az ördög ígéretének a lényege pedig éppen a hatalom.
Nagyon sokféle emberi tevékenységről elmondhatóak mindezek, a kérdés inkább úgy merül fel, hogy a mesterséges intelligencia használata nem fog-e még inkább ráerősíteni a már létező káros hajlamainkra? Ezen túlmenően a túlságos gépesítettséget, a mechanikus életmódot és a számítógép használatát is lehet már „sátáninak” tartani, erre tesz rá, vagy tehet rá még egy fokozattal az MI. Egy szinten túl az ember és gép szimbiózisa, a „kiborg” jöhet létre, amivel kapcsolatban inkább érezzük csak, mint meg tudnánk indokolni, hogy mért lehet egy rossz irány. Arról a veszélyről nem is beszélve, hogy az ember esetleg feleslegessé tehető.
Igazából én magam most egy ilyen, vagy ehhez hasonló szempontrendszert tudnék javasolni annak eldöntésére, hogy vajon egy ördögi rossz irány-e az MI, a gépesítés felsőfoka, vagy pedig csupán egy további jól használható segédeszköz a kezünkben. (Nyilván eléggé újfajta technológia, meglehetősen képlékeny is még ez a helyzet, tehát rajtunk is múlhat.)
Jelen állás szerint vannak jól megfogható különbségek az MI és az emberi teljesítményben. Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, hogy egy igazi műértő több évtizedes tapasztalattal a háta mögött meg tudja mondani, hogy az adott képet Rembrandt festette-e vagy pedig egy kortársa az ő stílusában. Ugyanígy a zeneszakértő az egyedi stílusjegyek alapján el tudja dönteni, hogy az adott mű szerzője nagy valószínűséggel J.S. Bach volt-e vagy pedig valaki más. Ugyanilyen módon szakértők azt is képesek lehetnek megmondani, hogy egy műalkotás egy már ismert művészhez köthető-e vagy pedig gép állította elő. (Egyébként egy tanár is meg tudja mondani, hogy a dolgozatot a tanuló írta-e vagy helyette valaki más.) A stílust lehet ugyan szimulálni, az egyedi stílusárnyalatokat, apróbb jellegzetességet viszont már sokkal nehezebb. Nem beszélve arról, hogy a nagy művészek mindig jóval kreatívabbak is, az alkotásaik újszerűbbek és a mondanivalójuk is radikálisabb, mint ami a kortársaik döntő részéről elmondható.
Ahol viszont az ítélkezés felületes és a szakértőség kérdése sem tisztázott, ott a mesterséges intelligencia által előállított képek vagy szövegek ugyanúgy vagy még jobban fognak teljesíteni, feltéve persze, hogy nem csúsznak el valamilyen banánhéjon. Épp azért lesznek jók, mert valamiféle az általános igényre hajtanak, és nincs aki tisztázza a stílus egyediségét, hitelességét miként azt sem, hogy a műalkotás egésze mennyire koherens. (Fényképek esetében például egy képsorozat egésze jobban megítélhető, mint egyetlen fotó.)
Például honnan lehet azt tudni, hogy ezt a szöveget vajon nem mesterséges intelligencia írta-e? Gyanús lehet például, ha meglepő képzettársításokat kevéssé alkalmaz, a szöveg lapos, iskolás modorú, nagyon lekerekítettnek és tökéletesnek hat. Másrészt érdemes összehasonlítani a többi cikkel, amit írtam, ha túlságosan kilógna azok közül, az is gyanús lehetne. Ez egyébként egy jó szempontrendszer lehetne talán egy tanár számára is annak eldöntésére, hogy a tanuló saját maga írta-e a dolgozatot.
A sakk esete tanulságos, mert ott már egy jó ideje dominál a mesterséges intelligencia, és még a legnagyobb mesterek is ritkán találják el, hogy az adott esetekben mi lenne a legjobb lépés (17-19 lépésre is előreszámolva, amire az ember megközelítőleg sem képes, csak a gép). Sakkban attól válik valaki gyanússá, ha hirtelen sokkal jobban kezd el játszani, és olyan lépéseket húz meg, amik „gépi logikával” érthetőek, „emberivel” viszont kevéssé értelmesnek tűnnek. (Volt már legalább egy ilyen eset, a csalás 99%-os valószínűsége már elég ok lehetett a kiközösítésre, még ha nem is tudták bebizonyítani.) Ezenkívül mint annyi mindenben, sakkban is megvan mindenkinek a jellemző egyedi stílusa, és ha nem azt játssza, önmagában már az is gyanús lehet.
Érdemes lenne talán feltenni a legjobb chatprogramoknak olyan kérdéseket, amelyek önmagukra vonatkoznak. Például jellemző-e rájuk a túlságosan mechanikus működés? Ördögi vonások jellemzőek-e rájuk vajon, és hogyan lehetne ezeket kiküszöbölni? Szerintük miben áll a gépi és emberi intelligencia közötti fő különbség? Jelenleg nekem úgy tűnik, hogy az MI nem több mint olyan „gépezet”, amely egy óriási adathalmazból kikeres és összeszerkeszt különféle dolgokat, sőt az eredményt is képes mérni és korrigálgatni, de megvannak a korlátai és időnként gyermeteg hibákat követ el. Hogy ennél jóval többről van-e szó és veszélyes-e az eszköz, azt nem tudnám megmondani.
