A nemzeti ünnepeink érzelem teli, idealizált felfogása teljesen érthető igényeket elégít ki - egy ünnep ugyanis nem lehet más mint fennkölt, mindig az egységről, a közösségről, az összefogás erejéről szól. Ha viszont meg akarjuk érteni az események menetét és megfelelő tanulságokat levonni, akkor érdemes egy racionálisabb elemzést is lefolytatni.

Tipikus forradalom, amely mondhatni Moszkvából indult

1956 éppúgy "Moszkvából eredeztethető", mint ahogy 1948 is Bécsből, legtöbbször a birodalom központjában kell történnie valaminek ahhoz, hogy a provinciákban lázadás törhessen ki. Sztálin 1953-as halálát követően Hruscsov igyekezett megszilárdítani a hatalmát és kereste a sztálinizmustól eltérő, új irányvonalat. A magyar kommunista vezetés változásai is tükrözték a szovjet kommunisták irányváltásait és torzsalkodásait: 1953-ban Nagy Imre került hatalomra új, (nota bene humanista !) politikával, azonban 1955-ben ismét visszajött a népnyúzó Rákosi klikk. Hruscsov később kiszivárogtatott beszéde Sztálin bűneiről az 1956-os pártkongresszuson nagy csapás volt azoknak, akik még hittek a kommunizmus erkölcsi felsőbbrendűségében és meglehetős zavart okozhatott a vezetőség körében. (Ezt a beszédet akár úgy is lehetett értelmezni, hogy a kegyetlen bűnök elkövetői hasonló büntetést érdemelnek.)

A forradalom marxista jellegű definícióit jó lesz elfelejteni

A forradalmak nagyon egyszerű jelenségek: mindig akkor törnek ki, amikor egy ország vezetésében eluralkodik a káosz, a tömegek ezt érzékelik és az utcára vonulnak, az államhatalom pedig átmenetileg megsemmisül. Általában semmiféle ideológia nincs mögötte, semmi különösebb szervezettség, csupán annak a kifejezése, hogy valamiféle elfogadható, normális vezetőséget szeretnének látni az állampolgárok. (Nyilván vannak mögötte jelentős társadalmi feszültségek és egy új helyzet lehetőséget nyújt komoly átalakításokra is.) Mindig a fiatalok azok, akiknek a legkevesebb a vesztenivalójuk, sem család sem karrier nincs még mögöttük, ezért ők "tesztelik" az államhatalmat. Ez történt október 23-án nálunk a pesti egyetemisták vezetésével és ez történt Párizsban 1968-ban is, amikor viszont De Gaulle és kormánya elég erős volt ahhoz, hogy kezelje a helyzetet, a társadalom többsége pedig nem támogatta az egyetemistákat. Utóbbiból nem lett valódi forradalom, de hasonló megállapítások tehetők a pekingi 1989-es pekingi Tienanmen téri eseményekre is.

Viszont '48-hoz hasonlóan, sokkal fontosabb nekünk, hogy '56-ban szabadságharc volt mint az események forradalmi jellege.

Mért épp nálunk tört ki?

A Birodalom szatellit államainak többsége örült hogy egyáltalán létezik (Csehszlovákia) vagy hogy megkapta egész Erdélyt (Románia), akiknek a fő gondja az volt, hogyan adja el baráti nemzetiségi politikának a magyarok fokozatos kiszorítását a különféle pozíciókból. Lengyelország azonban hozzánk hasonlóan szintén nem úgy érezte, hogy a szovjetek "felszabadították" volna, Poznanban hatalmas felkelés tört ki a magyar forradalomnál pár hónappal korábban, amit azonban a hatalom tudott kezelni (erőszak alkalmazással, béremelésekkel, személycserékkel). Az NDK-ban pedig már 1953-ban kitört egy országos méretű felkelés, amelyet kegyetlenül elfojtottak.

Nálunk volt a leggyengébb a központi hatalom és Budapest volt akkoriban is az ország leginkább tájékozottnak mondható és a szervilitásba bele nem törődő része (a magyar falu akkoriban is sokkal pesszimistább volt).

Naivak voltak-e a forradalmárok Nagy Imrével az élen?

Létezett bizonyos szintű naivitás, amit én nem ítélnék el túl szigorúan abból kifolyólag, mert az esemény akkorát szólt a nemzetközi politikában, hogy nagyon sokat javított országunk nemzetközi megítélésén. Emellett pedig ugyanilyen mértékben rontotta a szovjetekét illetve leplezte le a Birodalom erőszakos természetét. Az, hogy mennyire budapesti esemény volt jól látni abból, hogy a határainkon belül már javában cirkáltak új orosz páncélos hadosztályok (az orosz csapatösszevonás beletelt egy pár napba), mikor november 2.-án kikiáltottuk a függetlenségünket.

Városi legendák kaptak szájra akkor (és tartják magukat még valamennyire) az USA lehetséges beavatkozásáról, amely nem volt opció, hiszen nem akartak volna újabb világháborút sem csatatérré változtatni az országunkat. A szuezi válság megoldása ettől teljesen független esemény és a hidegháború befejezése irányába tett egyik fontos lépés. Egyszerűen kedvezőtlenek voltak a földrajzi adottságaink, az oroszok nem hátrálhattak meg ebben a helyzetben - amit a kortársak persze rosszul mértek fel.

Nagy Imre sem volt egyáltalán reálpolitikus, de a mai vezetésünk nem emiatt ítélné el, hanem amiatt, mert kommunista volt. Nem lehetett más akkoriban mint kommunista, ha politikával akart foglalkozni, viszont kevéssé közismert, hogy mindig a humánum oldalán állt (a padlássöpréseket is fékezni igyekezett a KB-ban, azonban annyira belső használatú mozgalmi nyelven tette ezt a színfalak mögött, hogy a közvélemény nem érzékelt belőle semmit). 

Mire lehet következtetni két hét eseményeiből?

Két hét eseményeiből messzemenő tanulságokat levonni annyira nehéz mintha egy házasság mézesheteiből próbálnánk megítélni, hogy mennyire lesz sikeres és tartós. A forradalmárok pedig mind a "mézeshetek" lázában égtek, egy közös ellenség iránti összefogás összekovácsolta a nemzetet, mindenki segített mindenkinek, ezért lett a közhangulat annyira fennkölt.

Azért egy kommunista-szocialista vezetésű forradalom volt, mert a jobboldalt és a többi pártot annyira szétverte a rendszer és annyira megfélemlítették a tagságot, hogy nem volt senki más porondon. A többi pártnak kellett volna egy pár év, hogy újjászervezzék magukat, bár így is megjelentek már november 2.-án.

A jugoszláv stílusú szocialista rendszer irányába való elmozdulás nem volt túl valószínű (feltéve persze, hogy valami csoda folytán az oroszok feladták volna Magyarországot). Pár évig lehetett volna egy olyan jellegű irányvonal Nagy Imre vezetésével, azonban nálunk nem volt olyan szintű orosz barátság sem hagyományosan erős baloldal mint Tito Jugoszláviájában. Sokkal valószínűbb lett volna egy osztrák típusú rendszer, jobbközép nemzeti kormány vezetésével. (A stabil fejlődés megalapozására az ilyen kormányzat tűnik a legalkalmasabbnak.)

A forradalom győzelme esetén biztosan bekövetkezett volna a rendszerváltáskor felszínre került marakodás a népnemzetiek és a modernisták között, mert ha nincs egy közös ellenség, akkor a belső ellentétek törvényszerűen a felszínre jönnek. (Az Orbán rendszer is úgy akar nemzetet kovácsolni, hogy mindig egy közös ellenség képét mutatja fel, amivel főként a Fideszt támogatók közötti érdek ellentéteket tudja leginkább a szőnyeg alá söpörni.)

Kapitalista fejlődés jöhetett volna, de nem volt rá esély

Nem volt esély a Birodalommal való egyezkedésre egy pillanatra sem, bár ezt a felkelők nem tudhatták akkoriban (talán túlságosan bíztak Hruscsov jóindulatában), ezért nem is következhetett az európai normáknak megfelelő kapitalista fejlődés, maradt egy félázsiai jellegű rezsim. Politikailag Ausztria és Jugoszlávia profitált a legtöbbet a ebből a helyzetből, mert mindkét ország meg tudta erősíteni a semlegességét, és lekerült a napirendről, hogy bármelyik ország is akár önként akár kényszerből a szovjetek csatlós állama legyen.

A magyar önkormányzatiság viszont sikerrel vizsgázott: a kisebb-nagyobb településeken mindenütt olyan vezetőség jött létre, akit mindenki el tudott fogadni és amely elejét vette a káosz és az erőszak eluralkodásának.

Az is fontos, hogy az antiszemiták nem rúgtak labdába annak ellenére sem, hogy a sztálinista vezetésben a zsidó származásúak domináltak, a magyar társadalom láthatóan tanult a háború alatt bekövetkezett eseményekből. 

Sokszoros veszteség

Sokan életüket vesztették, mások hosszú évekre börtönbe kerültek (általában 1963-ban szabadultak), ezen kívül az önállóan gondolkodó embereket a rendszer igyekezett megfélemlíteni vagy feketelistára tenni mint nem megbízható egyéneket. A legnagyobb csapás talán a közel 200 ezer, zömében dinamikus és tehetséges ember elveszítése, akik kivándoroltak az országból, - ők sem akadályozták tovább a kézi vezérléseken alapuló, szabadságjogokat nem nagyon ismerő rendszer működését - ez azonban már valamennyire a mai viszonyainkra is emlékeztethet.