Időnként a lazább, játékosabb gondolatmeneteknek is lehet létjogosultságuk, érdekes következtetésekre juthatunk olyankor is, ha nem mindenáron a tudományos igazolhatóság szabályait tartjuk szem előtt. (Ilyen stílusban született meg például Hamvas Béla: Öt géniusz c. esszéje is.)
Az például gyakorlatilag borítékolható, hogy ötven-száz éves időtávlatban a nagy tengerparti városok többségét elöntheti a víz: a gazdasági fejlődés olyan központjai mint például Velence, Amszterdam, London, New York, Bombay, Hong Kong, Sanghaj amelyek a gazdagságukról voltak híresek egykor vagy ma is nagyon híresek, számos más várossal együtt egyre nagyobb bajba fognak kerülni és az ott élők alighanem el kell, hogy költözzenek.
Ezek a városok afféle kereskedelmi központokként az általuk generált gazdasági fejlődés fő haszonélvezői voltak évszázadokon keresztül, viszont a globális felmelegedés afféle „felhalmozódott karmaként” visszaüthet rájuk, az éghajlatváltozás révén. A tengerpart közeli nagyvárosok nagy részét nem csak a tengervíz szintjének emelkedése fenyegeti, hanem olyan erejű szélviharok is, amelyek a mérsékelt égövi területeken jelenleg még ismeretlenek. A fejlődés főáramától távol eső területek ezzel szemben a szárazföldek belsejében többnyire nagyobb biztonságban lesznek.
A régi nagy gyarmatosító országok esetében, például a franciáknál, angoloknál vagy hollandoknál a gyarmatokról érkező bevándorlók száma növekedhet meg jelentősen, ez a tendencia már ma is jól látható. Ez ugyan nem fogja eltörölni a kultúrájukat mint ahogy ők sem tudták eltörölni a gyarmatosított népekét, azonban sok mindent megváltoztathat. A betelepülés, amelyet a gyarmatokon élőkkel közös nyelv is elősegít, kiélezhet bizonyos feszültségeket, mintegy „amerikanizálva” ezeket az országokat.
Azt ki gondolta volna, hogy a németek esetében is az „élettér elmélet” ma éppen fordított képet mutat mint a II. világháború előtt: kiderült, hogy a réginél jóval kisebb Németország számos területe jelentős mértékben elnéptelenedhet a népességcsökkenés miatt, ha nem segít be egy masszív bevándorlás. (Európa keleti felében az elvárások némileg más jellegűek a gazdasággal szemben mint nyugaton, emiatt a lengyelek, csehek vagy magyarok nem igényelnek jelentős mértékű bevándorlást.)
Hosszú évszázadok alatt az egyes országok, nemzetek között is érvényesül tendenciaszerűen egyfajta kiegyenlítődés: például a Magyar Királyság azokban az évszázadokban élte virágkorát és számított regionális nagyhatalomnak, amikor még nemhogy spanyol világbirodalom, de gyakorlatilag Spanyolország sem létezett. Szinte nem lehet olyan országot mondani a mai európai államok közül, amely valaha ne lett volna nagyhatalom, netán világhatalom, más időszakokban viszont jelentéktelenné törpült. A fenti példák mind azt mutatják, hogy a történelem során léteznek bizonyos hosszú távú kiegyenlítő mechanizmusok.
Kiegyenlítődést segítő mechanizmusok a gazdaságban is működnek: ilyen például az, hogy a vásárló erő paritáson mért GDP (PPP) közötti különbségek általában sokkal kisebbek mint egy közös valutában, dollárban vagy euróban mért GDP. Ahol a fizetések magasak, ott az iparcikkek és élelmiszerek árai nem feltétlenül, de a szolgáltatásoké minden esetben megemelkednek. A lakhatás, az építkezés, szórakozás és hasonló költségek mind azokban a városokban a legmagasabbak, ahol a vásárlóerő a legnagyobb. Igaz, hogy az ott lakó emberek csak fizetésük sokkal kisebb részét költik élelmiszerre és iparcikkekre, de a megmaradó pénzek nagy keresletet gerjesztenek a különféle szolgáltatások piacán. (Az is segíti a kiegyenlítődést, hogy egy alacsonyabb szintről a gazdaság gyorsabb fejlődésre képes, valamint hogy a határokon is átnyúló régiókon belül a fejlettebb húzza maga után a kevésbé fejlettebb részeket.)
A GDP-nél emiatt sokkal többet mond, hogy egy adott országon belül milyenek a vagyoni különbségek, létezik-e szociális védőháló vagy milyen az egészségügyi ellátás színvonala és elérhetősége, vagy éppen a közéleti kultúra színvonala - mind olyan tényezők, amelyekben például a világ leggazdagabb nagy országa, az USA jelenleg eléggé rosszul teljesít.
Az északi országokban nagyobb a rendezettség és a szervezettség, magas szintű a pénzügyi kultúra és a gazdasági szereplők együttműködési szintje (bizalom és megbízhatóság), mégsem mondhatjuk egyértelműen, hogy az élet minősége minden tekintetben az északi országokban a legjobb. Ezek az országokban inkább a hideg racionalitás jellemző, az emberek szótlanabbak és gyakran különféle pszichológiai problémákkal küzdenek. (Az antidepresszánsok használata is aránylag magas a skandinávoknál, annak ellenére is, hogy a boldogságfelmérésekben jól szerepelnek.)
Ennek oka lehet részben az, hogy az emberek általában nem annyira nyitottak és közvetlenek egymással szemben, de okozhatja a napfény hosszú hónapokon át tartó hiánya is, amely az emberek kedélyállapotára nyilvánvalóan nincs jó hatással: a hosszú téli estéken a finnek vagy svédek hajlamosak magányosan vedelni a vodkát és akár egyedül is lerészegedni. A kulturális élet is lehet viszonylag sivár és eseménytelen egyes gazdagabb országokban – például Budapesthez vagy egy átlagos magyar városhoz viszonyítva is.
Habár az életszínvonalra és életminőségre vonatkozó összes felmérésben a skandinávok, Svájc, Ausztria, Kanada, Ausztrália vastagon vezetnek, a legegészségesebb országok listájának élén mégis két déli ország, a spanyolok és olaszok állnak, feltételezhetően a mediterrán étrendnek köszönhetően. A déli országokban (mediterrán, szubtrópusi klímán) az alapanyagok frissebbek és változatosabbak, az ételek fűszerezése közismerten gazdagabb és jobb minőségű mint az északiaknál. Az előnyök és hátrányok gyakran kiegyenlítődnek: van, akinek az élet kiszámíthatósága és tervezhetősége a fontos, másokat esetleg jobban zavarnak a nagy hidegek és az erős szelek, esetleg a napfény hiánya hónapokon keresztül. Mindettől függetlenül alakul és sokak számára fontos lehet, hogy az adott ország mennyire barátságos, vendégszerető, Portugália, Mexikó vagy Costa Rica például jó választás e tekintetben, akár turisztikai céllal is.
Nem akarom azt mondani, hogy ne lenne sok olyan ország, ahol az életkörülmények borzasztóak és a kilátásaik sem túl jók, azonban nagyon sok olyan ország is van, amely kimondottan szegény ugyan, de bizonyos tekintetben mégis irigyelésre méltó: Kuba például, ahol az emberek barátságosak, emellett a közbiztonság és az egészségügyi ellátás is eléggé jó.
Van, akinek a kínai vagy a japán kultúra és életforma jön be, esetleg a latin-amerikai életfelfogás, de Indiában is vannak fejlettnek mondható részek. A nagy országokon belül (mint az USA) teljesen máshogy néznek ki a különféle régiók, a vidéki vagy urbanizált területek más-más előnyökkel és hátrányokkal rendelkeznek. Problémák minden országban vannak, még ha ezek jellege és súlyossága el is tér, de még a nagy jólét is lehet eseménytelenül üres, céltalan és unalmas.
Magyarország esetében általánosnak mondható vélemény, hogy az ország földrajzi fekvése, éghajlata, természeti és kulturális kincsei mind rengeteg előnnyel járnak számunkra, legnagyobb hátrányunk az itt élő emberek nagy részének felfogása és közéleti viselkedése. Némi halvány javuló tendencia látszik ugyan, azonban a politikai életünk folyamatos romboló hatása is nyilvánvaló, a Kádár-rendszer, a rendszerváltás utáni kormányok és a 2010 utáni Orbán-kormány egyaránt sok kárt okoztak e tekintetben.
