Ideo-logikák

Ideo-logikák

Közéletünk a klinikai halál állapotában

2021. február 21. - Tamáspatrik

Szellemi műhelyekre lenne szükség

Kérdéses, hogy a különféle szellemi műhelyek mennyire működnek és kapnak-e nyilvánosságot. Az már régóta közismert, hogy közösségi lények lévén az egymást inspiráló kommunikáció a lételemünk. (Ez annyira így van, hogy a matematikusok körében is megfigyelték, hogy annak ellenére, hogy néha még egy papír és toll is elég lehet a munkájukhoz, amikor elszigetelten dolgoztak, akkor nem nagyon jutott eszükbe semmilyen új ötlet.) Léteznek persze különféle szakmai műhelyek, de ezek ritkán jelennek meg a nyilvánosságban. A második szinten akár még a blogok is alkalmasak lehetnek arra, hogy egymással beszélgessünk és folyamatosan finomítsuk egymás nézeteit.

A baloldali értelmiségi műhelyeket a jelenlegi kormányzat igyekszik felszámolni vagy ellehetetleníteni. Valójában minden hatalom ezt teszi ösztönösen, hogy a vele szembenálló vagy neki nem tetsző gondolkodásúakat különféle szellemi gettókba akarja kényszeríteni. A hatalom természete egyszerűen ilyen, nem tehet mást, most pedig egyszerűen az a helyzet, hogy legalább 35 éve nem volt nálunk ilyen mértékű hatalomkoncentráció, mint ami most van. (Azt pedig egy álságos érvelésnek tartom, hogy a „baloldal” csak egy újabb kori képződmény, szellemi elfajulás lenne, hiszen a tűz feltalálása óta mindig létezett az emberi csoportokban valamiféle közélet, és mindig voltak a csoportokon belül a szociális egyenlőség hívei éppúgy mint újítók vagy konzervatív hagyománytisztelők is.)

A mai jobboldalon se látom igényét a szellemi műhelyek működtetésének amiatt, mert a központi ideológia a fő kérdéseket már előre meghatározta (Orbán az ún. kötsei vagy a tusványosi beszédeiben nagyon részletesen leírta már ennek tartalmát). Aki ebbe a körbe akar tartozni, annak a különféle dogmákat kell mantrázni folyamatosan, ami nagyon behatárolja a kreativitást. A kevésbé dogmatikus jobboldali érzelmű értelmiség kiszorult már ebből a körből, ahol a (finoman fogalmazva) folyamatos hűségnyilatkozatok határozzák meg azt a szintet, amelyen a beszélgetés folytatható. Egyszerűen nincs igénye a rendszernek a kreatív gondolkozásra, majd a „vezérkar” eldönt mindet. (Én legalábbis már rég nem olvastam semmilyen értékelhető színvonalú cikket a kormányoldalról, ha valaki lát ilyet, szóljon.)

Mikor volt jobb a helyzet a mostaninál?

A 2000-es és 2010-es években például mindenképpen jobbnak mondható volt, mert nem tudta még egyetlen hatalmi centrum ledominálni a közvéleményt. Több volt a közéleti vita, az eltérő nézőpontok valamennyire ütköztek és kevesebben akartak különféle véleménybuborékokban élni. Talán nem túlzás némi közös szellemi munkáról beszélni, együtt gondolkodásról, viszont manapság én ezt nem annyira látom, harciasságra van inkább igény, gondolkodásra már sokkal kevésbé.

Valójában nincs semmilyen rendkívüli állapot

A járványhelyzetnek is van némi szerepe mindebben, hiszen amellett, hogy behatárolja sokak mozgásterét és lehetőségeit, még inkább szabad kezet ad a kormánynak. Ennek ellenére az a kijelentés, hogy most „rendkívüli állapot” van ez így nem igaz, vagy legalábbis a mindenkori helyzet egyre kevésbé nevezhető annak, ahogyan megtanulunk alkalmazkodni a világjárványhoz. Rendkívüli állapot volt valóban egyes országokban, tavaly például az olaszoknál, idén nemrég a portugáloknál vagy éppen most a szlovákoknál. Nálunk viszont az utóbbi évtizedekben szinte mindig „rendkívüli állapotok" uralkodtak, akár rendszerváltás, akár államcsőd közeli helyzetek, akár (a nálunk letelepedni nem akaró) migránsok okozták. A különféle kormányok persze mindig szeretik elhitetetni az állampolgárokkal, hogy a helyzet nagyon válságos tőlük független okok miatt természetesen, de ők teljes szabad kezet kapva majd „megvédik” az állampolgárokat.

A társadalmi hasznosság csalóka elve

Egy érdekes vonása a mai közbeszédnek, hogy egyre inkább csak azt fogadjuk el, amit a közvetlen társadalmi hasznosság elve alapján fontosnak ítélünk. Ebből a körből például egyből kiesik a tanárok munkája, aminek megtérülése több évtizedes távlatban mérhető, az alapkutatások szintúgy, vagy a természeti környezetünk megóvása a látványberuházásokkal szemben. Az sem mérhető például, hogy mennyi tehetséget veszítünk el, mert „nem megfelelő” családba születtek, vagy mennyien kényszerülnek megaláztatások között vegetálni csak amiatt, mert a kormány inkább az élsportra költi a pénzt. Mintha a gazdasági szempontok és a növekedés lenne a mindennél fontosabb, kidobjuk a léghajóból azt, amit ballasztnak tartunk, (konkrétan másra költjük a pénzt) hogy gyorsabban és magasabbra tudjunk emelkedni, miközben lassacskán elveszik az igazi felhajtóerő és a társadalom egésze egy cseppet sem emelkedik.

Kenyeret és cirkuszt

A 21.századi politikai elitek ismét felfedezték azt, amit a régi rómaiak is, és főként a különféle színezetű populisták alkalmazzák mesteri fokon. Kell mindig egy újabb cirkusz a politikai arénában, akár egy újabb (természetesen nyugatról érkező, honnan másfelől) fenyegető veszély réme, akár egy könyv bezúzása, akár az ellentábor egyik vezéregyéniségének kicsinálása, különféle műbalhék ezerrel, mindig menjen az adok kapok és lehetőleg folyjon a vér a közéleti arénában, hogy az „ezerfejű cézár” kedvére tehessenek. Vannak ugyanis sokan, akik ezt kimondottan igénylik, afféle pótcselekvésként nézik ezt a politikai reality show-t.

Pletykálkodás kérdése

Amikor az emberek valamilyen új közéleti eseményre reagálnak általában fél-információk birtokában, ennek legtöbbször pletyka íze van. Nem csak az ismerőseink esetében figyelhető meg az, hanem akár még különféle közéleti vitaműsorokban is eleinte nagyon kiforratlan vélemények szoktak megjelenni az eseményeket követően. Különféle átgondolatlan ösztönös reakciók, törzsi logikák dominálnak ilyenkor, de nincs ezzel különösebb gond, mert ahogy egyre több információhoz jutunk a vélemények is megváltoznak és a régebben hallottakat lassanként a helyükön tudjuk kezelni. Ezzel szemben a szólásszabadság nálam nem azt jelenti, hogy feltűnési viszketegségből egyesek álhíreket terjesztenek és felfújják az általuk hallottak jelentőségét (a boszorkányüldözések is „anno” ehhez hasonlóan működtek), emiatt mindig szükség van bizonyos szintű moderációra is.

 „Jogszerűség” mint védekezés

Főként a kormányoldal használja ezt az eszközt mostanában, nem véletlenül. A jogszerűségre úgy hivatkozni, hogy én hozom a jogszabályokat, ez eléggé álságos. A nemzetközi jog egyezményeit nem elfogadni (pl. az isztambuli egyezményt) vagy azoknak ellentmondó törvényeket hozni, ez megint ugyanebben az irányban hat, a jog eszközével bástyákat emelni másokkal szemben. A családvédelem területét példának véve léteznek nagyon pozitív jogszabályok, amiket senki nem vitat, de olyanok is, amelyek egyes állampolgárok kizárását célozzák, gyakorlatilag másodrendű állampolgárként kezelve őket (visszajutottunk a „társadalmi hasznosság” szűklátókörű kezeléséhez).

Másokat vádol azzal, amivel rokonszenvez

Ez egy újabb propaganda fogás, például a másikat azzal vádolom, hogy náci, miközben titokban támogatom azokat, akik eléggé közelítenek ehhez. Rasszizmus esetében is elmondható ugyanez, a legtöbben hajlamosak vagyunk (legalábbis ösztönösen) elfogadni valamilyen mértékben mások származás szerinti megbélyegzését, de legalább nem akarjuk ezt érvekkel alátámasztani.  A radikális jobboldal inkább elfogadja azt, hogy a szegregáció eléggé természetes és nincs mit tenni ellene (egyébként kemény dió valóban ez a kérdés), de burkoltan teszi ezt és másokat igyekszik rajtakapni azon, hogy rasszistának mondható kijelentéseket tesznek. Ebben az van, hogy ha én mondom a másikra, hogy náci vagy hogy rasszista, akkor én biztosan nem lehetek olyan, hiszen én mondtam először. Logikus? Egyáltalán nem. (A radikális baloldalon is ugyanezt meg lehetne találni, ők például inkább kommunistáznak.)

Rossz hírét keltjük az országnak?

Ez is egy érv szokott lenni a közéleti vitákban, ezek szerint az országnak van egy „jó híre”, amire nagyon kényes, és a liberális sajtó ezt lerontja. Valójában sokkal jobb a helyzet, mint amilyennek látszik külföldről, a sajtónak köszönhetően azt hiszik sokan hogy itt egy kemény diktatúrában élünk. A helyzet ezzel szemben az, hogy egyik országról sincs senkinek valós képe azok kivételével, akik ott élnek, például mi sem tudunk semmit az oroszokról, mert nem is érdekelnek, de például az USA-ról is a különféle akciófilmek alapján alkotnak teljesen torz képet sokan. A külföldi befektetőt annyira ez nem érdekli, a számokat nézi és hogy milyen kormánygaranciát, támogatásokat kaphat. A külföldi turisták (ha megint jönni fognak) szintén csak azt nézik hol lehet jól bulizni, esetleg pihenni és kikapcsolódni. A sajtó nagyobb része pedig (a bulvártól eltekintve) inkább liberális és nem annyira konzervatív, mert ezt igénylik többen.

Valójában a helyzet lehet sokkal rosszabb is nálunk sok tekintetben, mint ami a külföldi sajtóban megjelenik. Az egészségügyünk például nem európai szintű, a mélyszegénység és súlyosabb nálunk mint a legtöbb EU országban, az oktatásunkra sem lehetnek büszkék, de az ilyen problémák arajtunk kívül nagyjából senkit nem érdekelnek. Inkább az, amit a kirakatba tudunk tenni, sporteredmények, egy-két tudományos teljesítmény, ínyenceknek való kultúra, látványberuházások. Az átlagos színvonal ettől elmarad minden téren, erősen befelé forduló országunkban a langyos középszer dominál.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr8416434292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.02.21. 13:09:58

Igazából ma magyarországon sem baloldali, sem liberális erõ nincs. A magyar (európai, amcsi) úgynevezett baloldal minden destruktív kisebbség érdekét védi a migránsoktól a bûnözõkig, de a magyar (európai, amerikai) átlagos dolgozóét pont leszarja. Igazából ezeket mélyen meg is veti. Ugyanúgy valódi liberális erõ, aminek a legfontosabb az egyén szabadsága szintén nem létezik - illetve az amcsiknál az épp most bukott republikánusok voltak ilyernek. A balliberalizmus nem az egyéni érdekeket védi, hanem különféle csoportokét, és ezerrel korlátozza a szólásszabadságot, ami a liberalizmus legfontosabb értéke. Ehelyett a sajtószabadságra koncentrál, értsd alatt a saját sajtójának a szabadságát mindenki más rovására.

De nagyot tud lökni az úr az ajtón 2021.02.21. 18:08:04

szellemi műhely? kikből? kiknek? hanyadikat?

MEDVE1978 2021.02.21. 19:25:19

Érdekes a szabad véleménynyilvánítás visszaszorulása az egész fejlett világban. Magyarország pont ellentétesen mozog ehhez képest, viszont a standardok - az ellenkező irányba - az USA-ban és a többi fejlett országban is mozognak. Csak nyugaton a "konzervatív" vélemény kerül háttérbe, például az egyetemeken. Az egész változás többrétegű, egyszerre kulturális, társadalmi és gazdasági, rengeteg mindent érint. Ezt a gondolatmenetet már többször leírtam, a lényege, hogy a tőke és kormányok, közösségek viszonyában a tőke felé billen az egyensúly egyre inkább, már régóta. A kormányok egyre inkább elveszítik a kontrollt, versenyeznek a tőkéért, hogy a polgároknak legyen munkahelye, a tőke az országban maradjon. Ennek a hatása, hogy a kormányok mozgástere csökken, már nem tudnak úgy adóztatni, versengeniük kell a tőke "kegyeiért". Ebből adódik az, hogy a tradicionális baloldali programok (tőkejövedelmek és gazdagok jelentősebb mértékben történő adóztatása és átcsoportosítása más célokra) nem kivitelezhetők. Mivel a baloldali pártok elveszítik annak lehetőségét, hogy érdemben felemeljék az alsó rétegeket és megtartsák a középosztályokat a helyzetükben, ezért részletkérdésekkel kezdenek el foglalkozni, amelyek kisebbségeket és az ő jogaikat, emberi jogokat érintenek. Az egyenlőségből hirtelen esélyegyenlőség lesz, ami már egy sokkal jelentősebb leértékelés, diszkont és sokkal elvontabb fogalom is, mint a tényleges egyenlőség. Viszont ez az új agenda sokkal jobb azonosulást kínál a fiatal felvilágosult nagyvárosi fiataloknak is, akik így a "baloldal" új bázisává válnak. Ez mindenhol megfigyelhető a fejlett világban, Biden nagyon fontos szavazóbázisa a woke nagyvárosi szavazó, mindenféle kisebbség stb., ahogy mondjuk Magyarországon is a viszonylag gazdag Budapesten jóval jobban teljesít a "baloldal".
Sajnos az új "baloldal" egyik jellemzője a cancel culture és a sértődéskultúra, amely gyakorlatilag nyugaton eluralkodik az egyetemeken és az elfogadott kulturális életben. Magyarország ennek torz tükre, hiszen nálunk egy provinciális konzervatív kultúrát nyom az állam ezerrel és próbál minden mást felszámolni.

midnight coder 2021.02.22. 07:23:49

@MEDVE1978: Kérdés az, hogy ez meddig mûködõképes. Szerintem már most sem igazán, bár az amcsi baloldal roppant csodálkozik azon, hogy a detroiti néger miért szavaz Trumpékra, de valójában a detroiti néger sokkal inkább autószerelõ mint néger, és õt kevésbé zavarja hogy a rendõr lelövi a gyerekének kábítószert kínáló szintén néger dealert, mint az hogy nincs munkája.

A másik kérdés, hogy ezeknek a fiatal, "felvilágosult" gyerekeknek meddig lesz ennyire privilegizált a helyzetük. Mert azért, hosszú távon a magas képzettséget igénylõ, jól fizetett munkahelyek sem létezhetnek, ha nincs mögöttük tõkeerõs hagyományos gazdaság. És egyre jogosabb kérdés, hogy miért vinne valaki mondjuk egy programfejlesztési munkát New York-ba mondjuk Kína vagy India helyett. Ráadásul az ipar a jól fizetõ tech munkahelyeket is próbálja felszámolni - nem beszélve a jól fizetõ kevésbé tech munkahelyekrõl. A következõ évtizedek leginkább az exceltologató alsóbb szintû menedzsereknek, irodistáknak fájnak majd.

MEDVE1978 2021.02.22. 09:34:05

@midnight coder: A társadalom atomizálódása és a faji kérdések miatt működik pl: az USA-ban. Az atomizálódás ahhoz vezet, hogy kvázi a kisebbségek döntő része demokrata szavazó lesz. Bár megfigyelhető néhány helyen a folyamat, hogy a már megállapodott latin, néger stb. a republikánusokra szavaz, még mindig döntően demokratákat választanak. Biden pedig most importál 10 millió korábban illegális bevándorlót, akik majd tudják, hogy kinek kell ezért hálásnak lenni. Ha csak 4 millióan szavaznak rájuk, az is fontos államokat billenthet át. Az USA-ban a kulturális fősodor is nagyon erősen a multikulti, Hollywood ezt nyomatja ezerrel, a csapból is a gonosz, öreg fehér férfi mindenért hibás folyik. A cancel culture pontosan azokat az időszakokat törli el, amiből látni lehetne, hogy az USA, mint ország elsősorban a fehér bevándorlóktól lett az ami és nem a 12%-nyi négertől vagy a XX. század második felétől beömlő latinoktól.
Kb. a gonosz birodalmaként tematizálják a XVIII-XIX. századot, amikor rabszolgatartás volt, teljes mértékben ignorálva minden más tényt, ami a történelmet akkoriban jellemezte. Ilyen tények például:
- hogy ha egy európai hajó leállt Afrika partjainál, akkor a helyi afrikai kiskirályok tolongtak,
- hogy rabszolgákat szállíthassanak nekik, hogy az amerikaiak megpróbálták a feketéket visszatelepíteni Afrikába, de csodák csodájára nem akartak menni. Akik mentek, azok pedig kvázi rabszolgává tették a többi feketét Libériában,
- hogy a nagy politikai korrektségben imádott muzulmán birodalmak a mai becslések szerint legalább annyi, de sokak szerint 2x annyi rabszolgát hurcoltak el Afrikából. A különbség az, hogy ez nem látszik, mivel Amerikában a rabszolgák együtt maradhattak, gyerekük lehetett, míg a muzulmánok általában inkább nőket hurcoltak el szexrabszolgának, illetve az erhulcolt férfiakat kiherélték és aztán eunuch szolgát csináltak belőlük.

Ezeket a tényeket ma már az USA-ban élők 99%-a nem tudja meg soha, ellentétben azt tanulja, hogy a szegény négereket ők hurcolták el és ezért a gonosz fehérek a bűnösök.

Visszatérve a felvilágosult gyerekekre: addig, amíg nincs gáz. Ha kevesebb lesz a tőke vagy még asszimetrikusabb a jövedelemelosztás, akkor sokan rájönnek majd, hogy csak port hintenek a szemükbe. Az USA-t illetően szerintem ez elég még pár ciklusra. Nyugat-Európában a válságosabb övezetekben azért más a helyzet. Nem véletlen, hogy Olasz- és Franciaország is a szélsőjobbal "kokettál", illetve, hogy még a globalizációs nyertes Németországban és Ausztiában is a CDU/CSU és az ÖVP kormányoz egy gyengébb "baloldallal". Azt hiszem Európa döntő része átlát ezen a bullshiten, ez okozza a hagyományos baloldali pártok válságát. Az más kérdés, hogy ez az üzenet néhány országban más pártok gúnyájába bújva (pl: a zöldek Németországban) továbbra is megy.

midnight coder 2021.02.22. 09:47:56

@MEDVE1978: Kérdés, hogy hosszabb távon hova vezet mindez. Pl, hogy az EU-ban elég gyorsan ébred-e a nép, vagy a Pl. zöldnek álcázott "progresszíveknek" lesz elég idejük felszámolni Európát.

BiG74 Bodri 2021.02.22. 15:31:59

@MEDVE1978:
Mindennek meg van az oka.
Egy konzervatívnak, úgyanúgy magába kellene nézni, és revidiálni néhány helyen az álláspontját, mint ahogy egy liberálisnak.
Például, mikor azt mondja valaki, hogy a trumpista idióták pillanatnyi bukásával, háttérbe szorul a szólásszabadság, ergó egy liberális érték, de amúgy nyugaton a konzervatívok szorulnak vissza. Furcsán kicsavart egy gondolkodás ez.

alöksz róz 2021.02.22. 18:42:08

@BiG74 Bodri: :D

tényleg furcsán kicsavart gondolkodásod van.

BiG74 Bodri 2021.02.22. 21:23:49

@MEDVE1978:
A XX. századot miért tetszett kihagyni? Talán pikpakk lettek a feketék rabszolgából teljes jogú állampolgárok?
Annyira érdekes mikor a "sértődöttség kultúrájáról" beszél, egyfajta megmondom a tutit stílusban, melynek a lényege, hogy ultrakonzervatív módon csodálkozik rá, hogy elszabadulnak az indulatok. De ennyi, nincs másik megközelítés, és pont. Minek is mennénk tovább, hiszen minden érthető.Nem is értem, hogy nem értik?

midnight coder 2021.02.23. 13:02:30

@BiG74 Bodri: Nem pikkpakk lettek, de már elég régen teljes jogú polgárok. És amúgy azért lehetettek azok, mert az átlag fehér amerikai szerint azok lehettek. Mert ha tényleg annyira elnyomók lettek volna a fehérek a XX. században, akkor fogják a hadsereget, és azt a 13% Kunta-Kintét aki azért mondjuk 50 éve még nem volt 13% simán bevágják egy koncentrációs táborba ahogy pár évtizeddel korábban az indiánokkal tették, vagy kivégezhették volna õket az utolsó szálig. Nem mondom, hogy nem lett volna polgárháború, de nem hiszem hogy nagyobb lett volna mint az Észak vs Dél.

BiG74 Bodri 2021.02.23. 17:45:08

@midnight coder:
Talán pont ez az. Az idő változást hoz, ezért technikailag, hogy a fehér ember felszabadítja a rabszolgát és állampolgárrá teszi, az nagyon fals. Az átlag amcsi nem tudom mennyire átlag, meg a régóta teljes jogú állampolgárok milyen régóta azok, tekintve hogy még a '60 -as évek is a jogokról szóltak.
Nem akarom én innen megítélni a usa történéseit, csak nem hiszem, hogy jelen esetben ez az erő politizálás normális. Lásd az usa hadserege anno mit tehetett volna, egy nonszensz felvetés.
süti beállítások módosítása