Ideo-logikák

Ideo-logikák

Nagyon nagy a hübrisz

2022. június 12. - Tamáspatrik

"Sok szörnyű csodafajzat van, s köztük az ember a legszörnyebb.” - egy több ezer évvel ezelőtt élt, de soha el nem görög avuló klasszikus, a nem kis mértékű látnoki erővel bíró Szofoklész írta ezeket a sorokat, pontosabban ez az általam ismert legjobb fordítás. (Nem pedig a köztudatban levő „Sok van, ami csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.” Ezt az utóbbi jelentést egyébként a szöveg kontextusa sem támasztja alá.) Az ókori görögök szerinti a legnagyobb bűn a hübrisz volt, amit manapság úgy is mondhatnánk, hogy az emberiség teljesen el van szállva magától. Azt hisszük, hogy annyira fölötte állunk a természetnek, hogy szinte bármit megtehetünk. (Érdekes módon még a szélsőséges ideológiák is elfogadják azt, hogy az ember leigázza a természetet.)

Érdemes megnézni például, hogy az autók mennyire megnőttek, térfogatban ugyanazon típus 30 év alatt mintegy 30%-kal lett nagyobb, nem beszélve arról, hogy aki csak tehette az eggyel nagyobb kategóriába ült át, és sokkal több embernek van saját gépjárműve. Emiatt a kocsik hiába lettek üzemanyag takarékosabbak, a nagyobb tömeg és súly miatt mégis nőtt a fogyasztásuk. Ami persze csak egy példa, mert hasonló trendeket mutat az élelmiszerek pazarlása, a szállításigényes gyártás vagy a műanyagok felhasználása. Hiába hoznak törvényeket, az anyagpazarlás és a szemét termelése, ezen belül pedig a nem lebomlók aránya egyre csak növekszik (még a fejlett országokban is, ahol ez nem kimondott pénzkérdés), az élővilág pedig jól láthatóan pusztul. A nagyüzemi mezőgazdaságban is lenne sok mindent tenni azért, hogy a talajbiológiai potenciálok kihasználásával és a növények megfelelő társítása révén, kevesebb vegyszer és üzemanyag ráfordításával is jó hozamokat lehessen elérni.

Az autók legfőbb ellenségei alighanem a fák, amiket láthatóan igyekszünk eltüntetni az egyre szaporodó parkolók környékéről, az e miatti növekvő forróság és por csak a bicikliseket és a gyalogosokat zavarja. A döntéshozókat viszont semennyire, hiszen ők megtehetik, hogy kényelmes, új gyártású légkondicionált gépkocsikkal járjanak. (Talán változna valami, ha a parlamenti képviselők az átlagfizetést kapnák kézhez.) Nézzük meg csak például nálunk hol vannak most a környezetvédő pártok a politikában és a környezetvédelemmel kapcsolatos javaslatok? Még a béka alatt se nagyon. Hosszú távú koncepció sehol nem rajzolódik ki, pedig kérdéses, hogy tényleg kell annyi autópálya és parkoló a jövőben, és tényleg mindenki sejhaja alá autót kell tenni? A tömegközlekedés fejlesztése viszont sehol sincs, a szó szoros értelmében az egész EU-ban is alig lehet találni ilyesmit, és amit ráköltenek a mögött sem látszik sem koncepció, sem valódi igény a színvonal emelésére.

Az új építésű középületek nagy többsége, amit látunk csupa ízléstelen vasbeton szörnyeteg, és úgy tűnhet mintha rengeteget költenénk beruházásra, de ezeknek a hasznosulása és megtérülése kérdéses, - érdemes mindig feltenni a kérdéseket, hogy hányan fogják ezeket igénybe venni és javítják-e az állampolgárok életminőségét. Egy régi városvédő szavaival mondva: még unokáink is látni fogják, de nemcsak látják, hanem még rémálmaikban is előjönnek majd ezek a szörnyűségek.

A hirtelen jött sok pénz mindenkit korrumpál (más szóval elront, zülleszt), vagyis növeli a hübriszt, és nem csak a céges beruházások szintjén, hanem az állampolgárokén is. Ahol és amikor hirtelen sok pénzt kaptak az emberek, akár a pandémia miatt, akár kimondott politikai célokkal, az átmenetileg megtolhatta az életszínvonalukat. A hirtelen jött pénzek költése viszont a jövő felélésére ösztönözhet sokakat, mert a legtöbben úgy vagyunk huzalozva, hogy nem hosszú távú befektetésben gondolkodunk. Amikor a sok pénznek nincs fedezete, az gerjeszti az inflációt, és ha az áremelkedés egy ponton megfogja a fizetőképes keresletet (márpedig nálunk gyaníthatóan ez lehet a helyzet), az gazdasági válságot, recessziót okozhat akár egyes területeken, akár az egész gazdaság szintén. Gyakorlatilag mindig ez megy, időről-időre nekicsattanunk a falnak.

Ezt az egész helyzetet még megbolondítja a háború, ami szó szerint égeti is a pénzeket. Ez a mostani háború nem az olajért megy, hanem (ilyen is van) az olajtól robbant ki, vagyis az olajkincs miatti hatalmas bevételek segítették az oroszokat a fegyverkezésben. A természeti erőforrásokban, elsősorban az olajban rejlik az igazi „extra-profit”, ami gazdaggá tehet egyes cégeket vagy egész országokat is, és amiatt lehet extra-profitnak nevezni, mert a környezetkárosítás költségeit nem tartalmazza. Elveszünk valamit a természettől, kiraboljuk a Földet és nem akarjuk megfizetni az árát -  ez a valódi hübrisz. Idealista javaslatnak tűnhet, de reálisan arra lenne szükség, hogy a legnagyobb fosszilis-energia lelőhelyeket (olaj, gáz és szénbányák) ENSZ ellenőrzés alá kellene vonni, és a tőlük levont az extra-profit adókat a környezetvédelembe visszaforgatni (globális klímapolitikai célokkal). Nem csak a szennyezőkre kellene karbon-adót kivetni (ami ráadásul nem is globális szintű adó), én a szennyeződések forrását a kitermelőket legalább ugyanannyira megadóztatnám.

A háborús események és a gazdasági problémák miatt mostanában a környezetvédelem teljesen háttérbe szorul, pedig éppen a jelenlegi helyzetben látszik jól, hogy az energiapolitika és a környezetvédelem összhangba hozható egymással. Egyrészt diverzifikált energiafelhasználásra van szükség (napelem, szén, atom, biogáz, hidrogén hajtás, stb.), emellett még az általam már egyszer javasolt és jól lehurrogott, valamilyen szintű önellátás irányába vivő, decentralizált energiatermelés lehet az, ami háborús helyzetben is jól jöhet és csökkenti a sérülékenységet.

Amíg persze az állampolgár (vagy európai polgár) úgy érzi, hogy neki minden alanyi jogon jár, kényelem és biztonság csak azért, mert jó helyre született és a kisujját sem kell megmozdítania ezekért, kompromisszumos döntésekről nem is beszélve (pl. nem kell mindenhova autóval járni), addig egyértelműen a hübrisz állapotában vagyunk. Egy nagy képmutatás ez az egész, ami művelünk, miközben szeretünk másokra mutogatni. Egész héten folyamatosan pusztítjuk a természetet, ahova hétvégén egy kicsit kimegyünk pihenni, de csak addig, amíg megtehetjük, és nem egy nagy pusztaság vesz majd körül minket.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr3217855519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2022.06.12. 17:18:17

A nagy autónak egy oka van: ha a 3 tonnás autó ütközik az 1 tonnással, akkor nem a 3 tonnásban fogsz meghalni. A közlekedést leginkább úgy lehetne csökkenteni, hogy azokat a munkahelyeket amiknél a dolgozó amúgy is számítógépen dolgozik, homeoffice-ban legyen érdemes csinálni. Pl. az irodaházakra olyan környezetvédelni adót tenni Európa szerte, hogy senki ne akarja ilyenbe tenni a pénzét.

Máris lehetne vidékre is költözni sokaknak, megszűnne ez a nagyvárosi vízfejűség - és a fizetőképes kereslet lehetővé tenné a helyi élelmiszeripar felfutását.

Amúgy az autók elleni szent háborúja a zöldeknek pont annyira kontraproduktív mint az atomerőművek bezárása a globális felmelegedés ellen. Egyrészt a szárazföldi közlekedés úgy 8%-át teszi ki a CO2 tortának, és ennek csak egy része az autó, másrészt ha valahonnan kieshet egy olyan akkumlátor technológia ami használhatóvá teszi a megújuló energiaforrásokat, az a jármûipar lehet.

A nagy gyárak elleni harc sem annyira nagyon ésszerû: ma egy-egy készülék sok-sok alkatrészből áll, és egy-egy gyár mellé építeni acélgyárat, csavargyárat, chipgyárat, stb. környezetvédelmi szempontból finoman szólva nem lenne annyira nagyon optimális.

Ezek a lózungok amiket a zöldek kitalálnak elsőre nagyon jól hangzanak, de ha végiggondolod a dolgot, akkor már messze nem annyira. Csak az emberek 99%-a nem néz ezeknek utána. Az embereket hosszas és szívós munkával szoktatták le az önálló gondolkodásról. Nem kell a diákok kicsi agyát mindenféle matekkal, reál tárgyakkal terhelni! Így lesz belőlük jó zöld, balliberális, és más agyhalott szavazó.

MEDVE1978 2022.06.13. 13:02:14

Ez a cikk jutott az eszembe:

magyar-gyaur.blog.hu/2022/06/10/mikent_a_majak?utm_source=kozelet&utm_medium=link&utm_term=2022_06_11&utm_campaign=inda_kozelet

Ha nem olvastad még, tedd meg, egy elég jó összefoglalás a mostani helyzetről, még akkor is, ha valószínűleg egyes pontokon túl pesszimista is. Lényegében elmondja, hogy mennyire rossz hatásfokú és nem fenntartható a hozzá szükséges anyagok elégtelen előfordulása miatt a szél és naperőmű. Az uránról azt mondja, hogy a század végéig még jó lehet. Illetve megerősíti a pazarló gazdasági gondolatmenetet, amihez az egyik kulcs az újrahasznosítás, illetve a javíthatóság erősítése lenne.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.06.13. 14:32:07

@midnight coder: " Így lesz belőlük jó zöld, balliberális, és más agyhalott szavazó." - vagy a Nyugat haldoklását vizionáló éjszakai kódoló.

birkamenet 2022.06.13. 15:59:42

Megvan a 400 forintos euró!

Óbán Csakamagyaroknemfizetikmegaháborúárát Viktátor a 480-as benzinárával ezzel most már a 900 forintos benzinártól védi meg a magyarokat.

De ha holnap is megszólal orbán és újat zuhan a forint árfolyama, akkor már az 1000 forintos benzinártól fogja megvédeni a magyarokat!

Minden nap egy megsemmisitő győzelem a világpiac felett!

Mi az IP címem pecás? 2022.06.13. 18:28:55

Magyarország jobban teljesít.

Mi az IP címem pecás? 2022.06.13. 21:19:55

Juhász István:
Viktor királynak
Meztelen vagy öcsém. Csak sokan nem látják. A különadód miatt háborognak a repülős cégek. Kiadtad, hogy Nagy Márton magyarázkodjon, tiltakozzon. Mi ellen Viktorom? Te csak sunnyogsz, meccsre jársz repülővel, meg hülyíted az imádóidat. Közben a cégek átterhelik a “kiötletelt” különadóidat az emberekre.
De majd ti megreguláztok mindenkit, igaz? Aztán ha akarnak elmennek. Szarban vagy barátom, nagy szarban. Először is azért mert neked kell kifizetni azt a számlát, amit az ellenzéknek szántál. Pofára estél. A választásokat megnyerted. Tudhattad volna, hogy Gyurcsány egyedül nem nyerhet, mert a sok “malac” már ellenzéki oldalon is csak várta a vályút. De nyertél, s most fizetsz pajtás. Fizetsz, mert szétloptad, lopattad az országot, adakoztál a “nyelvlógatóknak”. Mindenkivel összevesztél akivel lehetett, elbuktad a néppártot, a szélsőjobbos haverok is tartanak már tőled.
Elbuktad az Uniós pénzeket, a politikai szövetségeseket mint pl. Lengyelországot. Brüsszelbe sem kéne nagyon már menni. Véded a “pátriárkát”, leszarod a magyarokat nagyívben. Aztán jössz a “nagynemzeti” dumáddal, hogy rezsicsökkentés, meg árbefagyasztás.
Láttad, hogy áll a Forint? Nem mi? A tűzoltók adrenalint esznek, a tanárok a nyári szabadságot cserélik ennivalóra. Azt hiszed nagy vagy mert kétharmadot szereztél? Szart. Lassan egyedül vagy egész Európában. Kölcsönökben, kötvényekben gondolkozol, meg azon kit lehetne még kifosztani?
Nem lesz ennek jó vége. A sors tök igazságos. Nem az ellenzék, hanem te eszed meg azt a sok szart amit csináltatok a haverjaiddal. S ez így van jól. Tönkretettél egy országot, mentálisan és pénzügyileg is. Pár háborút kedvelő baromarcú haverod maradt. Nem segít ezen már “sorosozás”, sem az ovisok elmebeteg védelme a műtétektől, sem a “migránsozás”.
Meztelen vagy öcsém, s “megszívtad”. A feketelevest már hozzák. Meg a méregpoharat selyemzsinórral. Aztán mehetsz öltözködni. Ne feledd az sem marad egy ilyen nyitott világban titok, hogy mivel fog Putyin. Mert mindennek megvan az ára. Te ezt biztosan tudod.
Ennyi volt a “gazdálkodj okosan”. Még párat dobhatsz, de aztán vége. Hát hajrá öcsém, hajrá…
2022.06.13.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.06.13. 21:49:34

@MEDVE1978:

"Az uránról azt mondja, hogy a század végéig még jó lehet."

Addig meg csak összejön az a nyavalyás fúziós erőmű. Vagy legalább üzembe helyeznek elég tenyésztő reaktort.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.06.13. 21:56:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Tényleg, szerinted mi lehet az oka annak, hogy gyakorlatilag nem foglalkoznak a breeder reaktorokkal? Pár megépült, többségük már régen, osz azóta semmi. Pedig megvan hozzá a működő technológia, kevesebb lenne a nagy intenzitású hulladék, és az sem lenne téma, hogy elfogy az urán. A tóriumok reaktor problémái sem lépnének fel.

Meg lehetne úgy oldani, hogy csak megbízható országokban épüljenek, így weapon grade anyag nem kerülne rossz kezekbe.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.06.13. 23:05:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azért mert a reaktorok szabályozhatóságát a késő neutronok teszik lehetővé. Pakson egy tízezred másodperc a neutron élettartam, vagyis egy picit is megmozdítanád a rudakat kifelé, egy pillanat alatt elszállna a reaktor. Azonban az U235 esetén a neutronok 0,6 százaléka késő neutron, ami tizedmásodperctől akár 20 másodpercig is késhet. Vagyis ha a kritikusságot ennél kisebb mértékben növeled, van időd beavatkozni. Ha plutóniummal működteted, akkor ez nehéz, mert ott a későneutronok arány ha jól emlékszem, mindössze 0,1 százalék. Továbbá a plutóniumos reaktor remanenshője sokkal több, hiszen eleve transzuránnal működteted és a remanenshő 90 százalékát a transzuránok adják még egy urános reaktorban is. Az ilyen plutóniumos gyors neutronos tenyésztő reaktorokat berillium tükrökkel szabályozzák, az oroszoknak van ilyen.
Van egy másik probléma. A plutónium gyorsneutronokra is hasad, az urán235 termikusokra, vagyis a moderátor hiánya nem negatív kritikussági tényező. Ami nagy baj, mert egy plutóniumos reaktor megszaladása sokkal valószínűbb ezért.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.06.13. 23:12:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Pedig megvan hozzá a működő technológia, kevesebb lenne a nagy intenzitású hulladék," - több lenne a nagyintenzitású hulladék. Az amerícium spontán hasadni képes, vad sugárzó és a fő három izotópjának nagy a felezési ideje. 140, 430 és 7000 év. A Pu reaktorban ebből sokkal több képződik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.06.14. 00:13:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nagyon köszönöm a magyarázatodat, tudtam, hogy számíthatok a segítségedre. Ebből kiindulva tovább olvastam a Wikipédián (nekem laikusnak ennyi is elég), elsősorban a késő ill. prompt neutronoknak, továbbá a kritikusságnak. Sajnos e téren a magyar Wiki sz@rt sem ér, de a német és az angol már jó. Ajánlott címszavak az érdeklődő laikusoknak:

verzögertes Neutron vagy delayed neutron
Kritikalität vagy prompt criticality

midnight coder 2022.06.14. 08:31:18

@birkamenet: Azért annyira ne örülj elvtárs, Viktor bácsinak 400 forintos euró mellett is marad mit a tejbe aprítani, ahogy Fletónak is. Legfeljebb te döglesz majd éhen, igaz ezt legalább kéjes örömmel teszed, elvégre igaz ugyan hogy nincs mit enned, de másnak sincs!

midnight coder 2022.06.14. 08:39:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: www.hwsw.hu/hirek/64734/tsmc-tajvan-europa-eu-beruhazas-felvezeto-felvezetogyar-chipgyarto-uzem.html

30 éve még a kicsi ázsiaiak reménykedtek abban, hogy az európaiak viszik oda a high-tech cégek összeszerelő üzemeit. Ma pedig az EU rinyál azért, hogy a ferdeszeműek kegyeskedjenek ide telepíteni egy high-tech gyárat.

¨Nem, kedves barátom, javaslom ragaszkodjunk a tényekez! Atlantiszunk már ezer éve áll fenn békében és jólétben. Bármi történjék is, egy dolog egészen biztos: Atlantiszunk nem fog elsüllyedni!"

Rubasov et. 2022.06.14. 09:46:43

@midnight coder:

"30 éve még a kicsi ázsiaiak reménykedtek abban, hogy az európaiak viszik oda a high-tech cégek összeszerelő üzemeit. Ma pedig az EU rinyál azért, hogy a ferdeszeműek kegyeskedjenek ide telepíteni egy high-tech gyárat."

Európa a nácik hatalomra kerülésével megszűnt a tudomány és technológia fellegvára lenni. Akkor vette át az USA Európától a staféta botot. Az USA technológiai vezető szerepe azóta áll fenn, és a Huawei-story élesen rámutatott arra, hogy egy tollvonással bármelyik ázsiai high-tech céget két vállra tudják fektetni. Plusz ehhez jön az, hogy az összes nagy oprendszer (windows, android, ios), de a kisebb linux alapú alternatívák is amerikaiak. De az egyéb szoftverek és platformok is onnan jönnek (metaverzum, office csak a teljesség igénye nélkül).

belekotty 2022.06.14. 10:53:47

@midnight coder: Csak belekotyognék az úrfival való vitátokba. Milyen országból származnak azok a szoftverek amikkel fejlesztesz? :-D

Rubasov et. 2022.06.14. 11:53:08

@belekotty:

Erre próbáltam én is felhívni a figyelmét. Ugyanakkor van pár dolog amiben igaza van. Az EU tényleg sehol sincs az IT-ban, és amit DK-Ázsia élén Kínával az élen művelt az elmúlt 3-4 évtizedben azelőtt tényleg le a kalappal. Viszont az USA primátusának veszélyeztetésétől még nagyon messze vannak. Egyelőre az egy szem Harmony OS-en kívűl nincs érdemi próbálkozás saját oprendszerre, és a Harmony OS is inkább egy módosított open source Android, mint önálló oprendszer.

midnight coder 2022.06.14. 12:40:46

@Rubasov et.: "Európa a nácik hatalomra kerülésével megszűnt a tudomány és technológia fellegvára lenni. "

A nácik bukásával szűnt meg annak lenni. Pl. az amcsi és a ruszki ûrkutatás ma is Hitlerék rakétáin alapul.

midnight coder 2022.06.14. 12:45:48

@belekotty: Attól függ. A .NET-es technológiák amit a meló során használok kétségtelenül amerikaiak, de Pl. a linux már nemzetközi. Kimondottan európai szoftvert viszont nem használok, hacsak a King's Bounty címû játékot nem veszem annak, mert az orosz. Ja, nem. Van még a Spotify ami kis jóindulattal szoftvernek nevezhető.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.06.14. 17:19:10

@midnight coder: Nem, az űrkutatás a kínaiak által kitalált rakétán alapszik.

Tamáspatrik 2022.06.14. 19:14:16

@MEDVE1978: "Amikor arról beszélünk, hogy klímaválság van, Covid-válság van, háborús válság van, gazdasági válság van, többnyire elfelejtjük, hogy ezek ugyanannak a globális válságnak a különböző megjelenési formái." Ezek a válságok régen is voltak. Amikor a spanyolok elfoglalták Közép-Amerikát, ott egy rettenetes nagy válság lett hirtelen, mert a lakosság 90%-a kipusztult.
Vagy még régebben: Európa lakosságának 1/3 része kipusztult a 14.században, amikor megérkezett az ázsiai pestisjárvány. "Globalizáció" volt már akkor is... egy nagyon általános filozófiai tanulságot lehetne inkább levonni.
Ez a kutató jó magyar ember, megmondja mindig, hogy mi miért NEM fog működni, ahelyett, hogy a megoldást keresné. Engem ez valahogy nem érdekel, különösebb tudományos ismeretek nélkül is meg tudom tenni én magam is.
Ellenben őrá érdemes figyelni: index.hu/gazdasag/2022/06/13/urge-vorsatz-diana-rsid-konferencia-klimavalsag-energiaatallas-felmelegedes/
Diánával egy hullámhosszon vagyunk, kb. hasonló dolgokat mondunk egymástól függetlenül. :) Bár ő nyilván egy sokkal magasabb szinten teszi ezt hozzám képest.

Tamáspatrik 2022.06.14. 19:19:24

@midnight coder: A kínaiak valahogy tudnak kis méretű elektromos autókat is gyártani. Mi is tudnánk, ha azt vennék az emberek, de az amcsiknak is csak a nagyméretű Tesla kell. Az autózás szem előtt van, a környezetvédelmi problémák állatorvosi lova. Hozhattam volna elő az építőipart is, hogy mekkora energiapazarlás maga a rengeteg betonnak az előállítása. Vagy a légiközlekedést, konferenciákra utaznak az emberek nagy költségen, politikusok stb., ezt is lehetne nagyrészt táv-ban tenni.

Tamáspatrik 2022.06.14. 19:22:38

@MEDVE1978: Ez például hülyeség: "a cégek minden tevékenységet a logisztika mitikus tévedhetetlenségére alapoztak. Annyira optimalizálták a költséget a profit érdekében, hogy minden biztonsági tartalékot elhagytak." Egyrészt nem igaz tényszerűen, másrészt pont azért kell a kis készlet, hogy kijöjjön a probléma, és a gépet megjavítsák, a selejtgyártást megszüntessék, ha nagy a készlet az elfedi a problémákat, másrészt építhetsz neki nagy raktárat, több anyagot mozgatsz meg stb., - tanulság, hogy olyan dologról nyilatkozz, amihez értesz is.
Két-három ilyen mondat után már nem hiteles az egész.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.06.14. 19:53:08

@Tamáspatrik:

A just in time sztem kizárólag a raktározás elhagyása érdekében jött létre.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.06.15. 09:14:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Vagy az adózás miatt. A német kávé importőrök hajókon tartják az árút, mert ha kirakodják, azonnal ki kell fizetni a jövedéki adót Németországban. Nem ám utólag!
Lehet vámárú raktárban is tartani a cuccot, csak nem mindenütt és nem olcsó.

midnight coder 2022.06.15. 19:21:55

@Tamáspatrik: A zöldek 30 éve csak az autóra vannak rákattanva, holott ennél azért vannak nagyobb problémák is. És az igazi probléma rendszerszintû: fenntarthatóbb (= olcsóbb, akár kisebb hatékonyságú de kevésbé környezetszennyezõ) napelemek, jobb hatásfokú, olcsóbb, nem ritka fémektõl függõ áram tároló megoldások kellenének. Igen, az autózáshoz is. Meg még sok minden máshoz. Addig viszont nem az a megoldás a globális felmelegedésre hogy jól bezárjuk az atomerõmûveket.

midnight coder 2022.06.15. 19:23:43

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A kicsi kínaiak tűzijátékából a németek csináltak az űrbe kijutni képes eszközt. Olyan apróbb problémák megoldásával Pl. mint a rakéta pályájának stabilizálása giroszkóppal. Nem véletlenül vitték az amcsik is, és a ruszkik is a német rakétatudósokat mint a cukrot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.06.15. 19:56:15

@midnight coder:

Az atomerőművekre már vagy 50 éve. Miközben mélyen hallgattak arról, hogy a szénerőművek sokszorosan több sugárzó anyagot pöfékeltek a levegőbe - mondjuk egy normálisan üzemelő atomerőmű nagyjából semennyit.

www.scientificamerican.com/article/coal-ash-is-more-radioactive-than-nuclear-waste/

A főleg elektrosztatikus pernyeleválasztók persze ezeket nagyrészt megfogják, de ez a leválasztott anyag is sugárzó hulladék. És az is igaz, hogy a sugárterhelés pernyeleválasztás nélkül is sokkal kisebb a háttérsugárzásnál, de az egész akkor is rámutat a sötétzöldek butaságára.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.06.15. 19:58:08

@midnight coder:

Ja, meg ott vannak még a metánt fingó marhák és a sokezer tonna karbonlábnyomú fehér gyerekek.
süti beállítások módosítása