A „piaci árak” ugyanis sosem tükrözték a valódi költségeket. A kapitalizmus „hajnalán” született elméleteknek még nem nagyon kellett az externáliákkal foglalkozniuk, mert a rejtett költségek és környezetterhelő hatások nem voltak annyira jelentősek a vitorlás hajók korában, amelyek a 19.század közepéig a nagy távolságú kereskedelem fő eszközeiként szolgáltak.
A hosszú távú, akár visszafordíthatatlan környezetkárosító hatásokról a múlt század második felében már egyre több adatunk volt. Amikor a 20.század végén vitatkozni kezdtek arról, hogy az emberi tevékenység megváltoztatja-e Földünk éghajlatát, akkor a vita során a különféle energia lobbik az emberi gondolkodásnak többek között azt a gyengeségét használták ki, hogy eléggé rosszul kezeljük a különféle valószínűségeket. Ha például a klímaváltozás valószínűsége egy adott pillanatban 50-50% között alakult volna, akkor az nem az jelenti, hogy „Vagy lesz vagy nem, minek foglalkozzunk vele”. Sokkal inkább azt, hogy ha elkezdtünk volna már akkor lépéseket tenni a mérséklés irányába, még ha ezek netán később fölöslegesnek bizonyultak volna, az sokkal kisebb hiba, mintha homokba dugjuk a fejünket és nem teszünk semmit, a katasztrófa viszont bekövetkezik.
Azt is vegyük figyelembe, hogy a légkör viszonylag sűrűnek mondható alsó része csak mintegy 100 km a 6351 km sugarú bolygónkon. A légkör, az óceánok és a különféle ökoszisztémák nagyon sok külső hatást tudnak elég jól tolerálni, azonban az egyensúlyi állapotuk hirtelen átbillenhet. (Elolvadnak a sarki jégtakarók, a savassá váló óceánban hirtelen tömeges fajpusztulások következhetnek be, a tengeráramlatok iránya megváltozik, az időjárás szélsőségesebbé válik stb.) Földanya már nem képes tompítani a hatásokat egy kritikus pont után.
Amit nem tartunk értékesnek azt pazaroljuk, és így tettünk mostanáig illetve még mindig teszi az, aki úgy gondolja, hogy megteheti az „olcsónak tűnő” fosszilis energiával és az élelmiszerrel is. A kulcs erőforrás, amire szinte az egész civilizációnk épül jelenleg a kőolaj. A legnagyobb olajtermelő és exportőr országok: USA, Oroszország, Kanada, Brazília, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Kína, Norvégia, akik a kitermelés közel 70, az export közel 60%-át adják. A kitermelő cégek közül a szaúdi messze a legnagyobb, mögötte brazil, kínai, brit, USA-beli, holland vállalatok vannak még az élen, az utóbbiakat mindenki nevesíteni is tudná. A kitermelő országok és nagy cégek felelőssége mindenképpen felmerül, hiszen ha nincs olcsó és szinte korlátlannak tűnő kínálat, akkor nem létezhet (a múlt századokhoz képest) luxus kényelem és pazarlás az erőforrásokkal. Társadalmunk szerintem ilyen szempontból sokkal inkább „termelőinek” mondható, vagy a Földet kizsákmányolónak, mint amennyire fogyasztóinak. A különféle olajhatalmak a nagy bevételeiket vajon mire használják? Leginkább különféle vasbetonszörnyeket építenek, amivel szintén növelik a környezetterhelést, rosszabb esetben pedig fegyverkezésre költik, viszont csak a legritkább esetben fordítják a klímaváltozás mérséklését célzó beruházásokra.
Ezt a jelenséget ahhoz tudnám hasonlítani, hogy a kisgyerekek kezébe gyufát adott a technológiai fejlődés és most felgyújtjuk vele az egész bolygót.
Az élelmiszer termelésünk is a fosszilis energiára épül. Nagyüzemi mezőgazdaságra jelenleg szükség van, azonban igen nagy a műtrágyaigénye (fosszilis), a munkagép igénye (fosszilis), szállításigénye (fosszilis), az élelmiszeripari feldolgozás igénye (fosszilis). Azonban nem csak ez okoz önmagában klímaváltozást, hanem a talajok szerves anyag tartalmának csökkenése, a fellazított talajok pusztulása és a biodiverzitás csökkentése is, amihez a nagymértékű vegyszerhasználat (fosszilis) is hozzájárul. Azt lehet tenni, hogy meg kell gondolni kétszer is, hogy mely tájakon, talajokon érdemes intenzív mezőgazdasággal foglalkozni, és azt is lehetőségek szerint környezetbarát módon kell tenni. (Például facsoportok meghagyásával, okos vízgazdálkodással, növények társításával stb.)
Nem arról van szó, hogy nem tudunk elég élelmiszert termelni, mert jelenleg tudunk, hanem az hogy nagyon sokan a kis pénzbevételeikből nem képesek megfizetni. A zöld energia sem olcsó és szintén terheli a környezetet, bár jóval kisebb mértékben mint a fosszilis, de emellett még a tárolhatósága sem megoldott jelenleg. Az energiafogyasztásunkat nagyságrendekkel kell tudni csökkenteni, amire már kényszerek hatására kezd ráébredni az európai polgár, valamennyire a kínai is, az amerikaiaknál viszont még semmi jele ennek. Az állampolgár sokat panaszkodik, holott a középosztály szintjét véve afféle „buli-kapitalizmusban” élünk, rengeteget szórakozunk, utazunk, autózunk, divattrendek alapján öltözünk és dobálunk ki használható ruhákat, cserélünk le évente kütyüket, hatalmas és rossz hőszigetelésű épületeket fűtünk, pazarolunk mindennel. Mindenből kevesebbre van szükség, esetleg a jelenlegi felének a felére (autóból, ruhából, utazásból stb.), amit a jelenlegi energiaválság teljesen helyesen mutat meg. Kényelmünk egy részéről is valószínűleg le kell tudni mondani. Ha ezt nem tesszük meg és nem lépünk tovább a megújuló energiák irányába, akkor az olajhatalmak által mindig zsarolhatóak maradunk és az éghajlatváltozás elleni küzdelem is esélytelen marad.
