Habár a narratívák csak szubjektívek lehetnek és durván leegyszerűsítőek, az ember mindig vágyik az eseményekről történeteket megfogalmazni, amit nem képesek pótolni a legprofibb elemzések sem.
2022 egy olyan év volt, amikor a legtöbben nem éltünk ugyan rosszabbul, viszont a biztonságérzetünk sokat csökkent: háború, aszály, hőhullámok, élelmiszer árrobbanás, energiaválság jött sorban egymás után. Alighogy véget ért a járvány, jött egy háború a szomszédban, az oroszok megtámadták Ukrajnát. Eleinte sokan álltak határozottan az oroszok pártján, az ukránokat és a nagyhatalmakat hibáztatva, viszont ahogy telt az idő az orosz párti propaganda népszerűsége sokat csökkent, látván az orosz hadsereg kegyetlenkedéseit. Inkább úgy éreztük, hogy ebben a „nagy slamasztikában” (szalonképesen mondva) most mindannyian benne vagyunk. A világháború és az atomháború veszélye még fennáll.
Választások is voltak tavasszal, az ellenzék miniszterelnök jelöltje eleinte ígéretesnek tűnt, de a sokkal határozottabb kormányzati propaganda hamar megfordította az állást. Tudták, hogy a magyar ember sokkal inkább biztonsági játékos, mint ami Európa más részein megszokott, a háború kitörése után rá erre kell építeni, és a jól beijesztett választók tömegei rohantak el szavazni a jobboldalra és a szélsőjobbra (a nyeretlen kétéves Mi Hazánkra is), így még erősebb kétharmad lett az eredmény mint bármikor előzőleg. Arra szavaztunk, hogy inkább elfogadjuk a diktatórikus kormányzást, mert az talán képes lehet minket megvédeni. A kormány, pontosabban Orbán nem is nagyon foglalkozik már a parlamenttel, rendeleti úton vet ki adókat is, amit még a régi magyar királyok se nagyon engedhettek meg maguknak, manapság viszont a szükségállapotra való hivatkozással megtehetik. Van akinek ez tetszik, van akinek nem, de ez van.
A nagy áremelkedéseket a kormány a háborúra fogta, az „elhibázott Brüsszeli szankciókra”, de itt van azért egy csúsztatás, mert nem mondták meg közben, hogy mégis mit kellett volna tenni. Amit nem lehetett kimondani az lett volna, hogy szerintük Ukrajnát nem kellett volna semmivel sem támogatni, hanem hagyni, hogy az oroszok lerohanják őket és utána egyezkedni. Nyáron nagy aszály volt, a termés egy része tönkrement, ami a megdrágult energiával együtt az egekbe lőtte az élelmiszer árakat, de nem csak ez, hanem az emberek úgy érezték, hogy háborús helyzetben több élelmet kell betárolni és fogyasztani, mert utána már nem lesz elég vagy még sokkal drágább lesz. Talán nem kellett volna a közmédiumokban folyton a háborúról beszélni.
Ebben az évben már az EU sem nézte tétlenül, hogy Orbán inkább az oroszok felé húz az ukránokkal szemben, vétózzuk a döntéseket és csak a kibúvókat keressük. Emiatt felvették a kesztyűt és elkezdtek betartani nekünk az EU források visszatartásával, ez egy kicsit megborította az államkincstárt a nagy választási pénzszórások után. Az év vége felé a kormányunk azt mutatta, hogy mintha tényleg csökkenteni akarná ezeknek a pénzeknek az ellopását és nem akar mindig külön utakon járni, így ezek a pénzek zöld lámpát kaptak megint, de szoros pórázon maradtunk.
Pár terméknek az árát még az év elején befagyasztotta a kormány, és vita volt arról, hogy ez kinek volt jó. Az élelmesebbeknek biztosan, akik mindig elég korán beszerezték a boltokból, mielőtt elfogyott az olcsó cukor, olaj, tej vagy liszt. A benzin ársapkát egyre nehezebb volt fenntartani, a MOL volt a játszma fő nyertese és a kis benzinkutak kivéreztetése folyt, ősszel viszont egyre nagyobb sorok kígyóztak már a benzinkutakon, ezért el kellett már engedni. A kormány újabb különadókat vetett ki, amik arra is jók lehetnek, hogy az itteni multik egy idő után feladják, és magyar vállalkozók vegyék át majd ezeket a cégeket.
Az energiatakarékosság lett a fő téma megint, hosszú idő után. Már nyáron is gond volt egész Európában a szárazság miatt az atomerőművek hűtésével, a vízi erőművek is alig termeltek, a kontinensünk földgáz függő, és ha nincs vezetékes orosz gáz, akkor cseppfolyósítottat kell venni Amerikából vagy a Közel-Keletről. A nagy kereslet miatt megdrágult az energia, az élet szó szerint benyújtotta a számlát az elkényelmesedett európai lakosoknak. Mi sem tudtuk ezt megúszni, hiszen még mindig inkább szegény országnak számítunk mint gazdagnak, és habár a rezsicsökkentés csak megfelelőzött, de nem szűnt meg, emellett tűzifa vásárlására is van kedvezmény. Azok kerültek bajba, akik gázzal fűtik a régi típusú nagy és rossz szigetelésű házakat, és persze a legszegényebb rétegek is. Iskolákban és a hivatalokban a 18 fokban sokan már most is fagyoskodnak, és jövőre sem biztos, hogy jobb lesz, sőt lehet a helyzet még rosszabb is, miközben a környezetünk védelme sem annyira fontos már sokaknak.
A kormány sokat spórolt a pedagógusok béremelésén, mert ezt eléggé önkényes módon az EU pénzek kifizetéséhez kötötte, a tanárok hiába sztrájkoltak és tüntettek ez ellen. Lett volna pénz a tanárok fizetésének emelésére (vagy például az ápolókéra is), de Orbán nem kedveli őket, és nem tartja a munkájukat olyan fontosnak, mint például a fegyveres testületekét, de például a nyugdíjasok is nagy emeléseket kaptak. Orbán rendszere még inkább katonás vonásokat kezdett ölteni.
Ez a fajta narratíva ha nem túl részletes ugyan, de még így is túl hosszú lehet sokaknak, és viszonylag kevés benne az érzelmi töltet szemben a különféle összeesküvés elméletekkel, amik magyarok elleni összeesküvésről, liberális diktatúráról, a nagytőke világuralmáról vagy esetleg magyar maffiaállamról stb. szólnak. Tökéletes narratíva viszont elvben nem létezhet, hiszen az ember nem lehet neutrálisan külső szemlélője azoknak a történéseknek, amiknek valamilyen módon ő maga is érintettje.
